November 21-én 18 órától Budapesten, a Magyarság Házában mutatja be Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista a Maszek balladákat. A rendezvény keretén belül nyílik meg az „Erdélyi műemlékek” című vándorkiállítás.
Az esemény küldetése, hogy a budapesti közönségnek bemutassa az ízig-vérig Kolozsvár pezsgő hangulatát, és ízelítőt adjon abból, milyennek látszik Erdély és közös hazánk, a Kárpát-medence a mindenkori szellemi Főtér vonzáskörében alkotó kortárs lírikusaink szemével.
A Maszek balladák improvizációkon alapuló közös dalszerzői vállalkozás, melynek létrehozói, Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista bizonyítani kívánják: a krónikás ének jelenkori műfaj, legjobb dalszövegeink pedig már adva vannak – a jól kitaposott erdélyi történelmi térben, gyakran óvári kocsmák szomszédos asztalánál, olykor egy-egy lakónegyedi hálószobában fogantak.
Az est folyamán megnyíló kiállítás célja az Erdélyben található gazdag épített örökség dokumentálása és bemutatása a budapesti közönség számára.
A rendezvény a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros, az Igen, tessék! mozgalom, a Magyarság Háza és a Mathias Corvinus Collegium együttműködéséből jön létre, a Bethlen Gábor Alap támogatásával, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros Budapest Központ programsorozataként.
(Közlemény.)