Ünnepi műsorára tűzi a Román Televízió – Kolozsvári Magyar Adásának szerkesztősége a Paraliturgiát. A Kárpát-medence szakrális népköltészetének legszebb alkotásait fölsorakoztató 42 perces összeállítás egyfajta keresztmetszetét adja a VI. Kolozsvári Magyar Napok önálló rendezvényeként nagy sikerrel bemutatott előadásnak. Előadják: Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbert színművész, Szép András zongorista, Szép Bálint szólóhegedűs. Koncepció: Laczkó Vass Róbert. Hangszerelés: Szép András. Köszönet illeti a kolozsvári Szent Mihály Plébániát, a ferences templom és kolostor munkaközösségét, különösen Sebestyén Albert ferences testvért, valamint a kolozsvári Guttmann-családot a felvételekhez nyújtott segítségért! A felvételt 2016. január hó folyamán a Román Televízió 3-as csatornáján műholdas szórásban is megismétli  az Erdélyi Figyelő.

Adásidő: RTV Kolozsvár – Erdélyi Figyelő, 2015. december 29., 16 óra – regionális szórás

Ismétlés: RTV Kolozsvár – Erdélyi Figyelő, 2015. december 30., 9 óra – regionális szórás

Ismétlés: RTV Kolozsvár – Erdélyi Figyelő, 2016. január 1., 16 óra – regionális szórás.

Gyerekkorunk deres-havas karácsonyából többnyire már csak az emlékek maradtak – mindannyiunknak vannak olyan emlékei, amelyeket szeretne ünnepre készülődve újraélni, felidézni. Ezekről a pillanatokról, illetve napjaink ünneplési szokásairól vallanak az Erdélyi Napló olvasóinak ismert erdélyi művészek, tanárok, vállalkozók. Demeter Zsuzsa összeállítása teljes terjedelmében az Erdélyi Napló honlapján olvasható.

Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze

“Mindig is a karácsony bűvkörében éltem, gyerekkoromban akkor történtek velem a legnagyobb kalandok. A betlehemezés nem volt akkoriban élő hagyomány Gyergyóremetén, a diktatúra utolsó évtizede pedig nem is nagyon kedvezett a felélesztésében. Volt azonban a plébániánkon egy lendületes, fiatal káplán, akit körberajongtak a gyerekek, az általa verbuvált pásztorjátékok pedig csurig töltötték a templomot és az ünneplők lelkét melegséggel. Én mindig is a kisbojtárt, egy Sámi nevezetűt játszottam ezekben a játékokban, akinek semmije sincs, amit ajándékba vihetne a jászolhoz, így a szívét osztja meg a Jézuskával. Angyalok nélkül el tudom képzelni a Betlehemet, Sámi azonban nélkülözhetetlen az üdvösséghez! Egy alkalommal összekaszaboltam a lábam a patak jegébe fagyott üvegcserepekkel. Sámit onnantól szánkóztatták a faluban, amikor mozgássérült hívekhez vittük az örömhírt. Hol voltak még akkor a „civil mozgalmak” és a „szociális szolgáltatások”? Emberség volt, amit nem kellett külön fölfedezni. Voltak persze hatalmas havazások, még nagyobb karácsonyfák és fogzománcot repesztő szaloncukrok, de azt a csillogást, amit a szüleim szemében láttam a karácsonyi szereplések idején, sosem fogom elfelejteni! Volt idő megülni az ünnepet. Mi van ma? Szerteszéjjel kóricálás a hétköznapokban, fekete péntekhez igazított mikulásjárás, műanyag fák és körbecsipegetett karácsony. Mire lenyelném az ünnepi ebédet, már füttyög is velem a vonat visszaúton, vár a színpad, ünnepeltetni kell! Egyre kevésbé vagyok benne biztos, hogy jól van ez így…”