– negyvenegy –
tanulni kellene csöndesen
de nem bátortalanul élni
sűrűsödik a tekintetem
ideje befele is nézni
valahol félúton elveszett
a mustármag növesztette hit
oldott kötelékeim helyett
csomózom kompromisszumait
nagy fogadkozások peremén
lett a keserűségből vigasz
a csapásirány még nem erény
ki annak mondja hazudik az
tartozom magamnak annyival
hogy félszavakból is megértsem
istent aki legbelül nyilall
tunyaságban és naprakészben
mostantól más arcát mutatja
minden ami történhet velem
tudja kútjához az utat ha
szomjazik bennem a szerelem
belehajlok és fölmosolyog
nem félek attól hogy elapad
hallom ahogy végtelen csobog
lehetősége mint kispatak
az talál meg aki nem keres
önzetlen így tudok maradni
mint bölcs karthauzi szerzetes
vagy némán perlekedő rabbi