Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész, író, költő, énekes ezúttal fotóművészetével mutatkozott be a nagyközönség előtt: 33 képét felsorakoztató tárlata tekinthető meg a kincses városbeli Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Galériában.

Kiss Judit 2024. június 18., 10:56

Erdélyben, valamint a világ számos, tőlünk távoli pontján – többek közt Kambodzsában, Srí Lankán, Nepálban, Indiában, Tibetben, Izlandon, Szicíliában, Spanyolországban, Olaszországban – készültek Laczkó Vass Róbert fotói, amelyekből most Laterna magica divina címmel nyílt a kolozsvári kiállítás. A Szentegyház utcai kiállítótérben rengetegen voltak kíváncsiak a fotótárlatra. Az esemény iránt annyian érdeklődtek, hogy nem is jutott ülőhely sokak számára, hiszen Laczkó Vass Róbert munkássága széles körben ismert, több művészeti ágban is nagyon aktív hosszú évek óta. A sokoldalú művész, akit nemcsak színészként, énekesként, verselőadóként, de költőként is ismer a közönség, a megnyitón elmondta, a világban jártában-keltében rengeteget fényképezett, így a most kiállított 33 fotót – amelyek nagy része korábban megjelent már a Keresztény szó című lap hasábjain – több tízezerből válogatták ki.

Bodó Márta egyházi egyházi újságíró, főszerkesztő arra hívta fel a figyelmet, a fotók egyfajta „bűvös lámpáson” keresztül rendkívül érdekes világot tárnak fel. „Aköré a gondolat köré csoportosul a 33 fotó, hogy jó lenne visszalopni a szakralitás esztétikáját a mai világba, amikor azt tapasztaljuk, hogy »minden is« művészetnek számíthat. A képek mellett olvasható versek pedig kontextust kínálnak a fotókon megjelenő látványnak” – mondta a művész.

A kiállítást Bodó Márta egyházi újságíró, főszerkesztő, valamint Farkas György egyetemi oktató, fotográfus nyitotta meg, és közreműködött Székely Norbert zongoraművész – aki Laczkó Vass Róbert alkotótársa, hiszen eddig számos verses-zenés előadást mutattak be együtt Erdély-szerte és a nagyvilágban. Bodó Márta elmondta, a laterna magica, azaz a bűvös lámpás a modern diavetítő őse volt, és már a 17 században használták londoni optikusok, és Laczkó Vass Róbert képei, valamint a képek mellett olvasható versei egyfajta „bűvös lámpáson” keresztül rendkívül érdekes világot tárnak fel, ugyanakkor érzékelhető a fotós nyitott kíváncsisága mindaz iránt, ami a lencséje elé kerül.

Farkas György egyetemi oktató úgy értékelt, Laczkó Vass Róbert „megszállott művész”, aki a fotóművészet szakrális részéhez kapcsolódva „beszél” képein keresztül többek közt arról, hogy minden bölcsesség forrása maga a Teremtő. „A művész fénnyel rajzol és ábrázol, képein a pillanat és az időtlenség is megjelenik, valamint a szakrális tér transzcendens jellege. Képei elmélyült gondolkodásra ösztönöznek, magukért beszélnek, alázattal, mértékletességgel, de határozottan” – fogalmazott az egyetemi oktató. Kiemelte, a képek gondolatkörei többek közt az imádság, megtisztulás, egyensúlykeresés, harmónia, könyörgés, bizakodás, reménység és jövőbe tekintés köré összpontosulnak.

Az eseményen előbb Székely Norbert adta elő saját, a kiállító művésznek dedikált saját szerzeményét, majd az ő zongorakíséretével Laczkó Vass Róbert adta elő saját, Beteljesedés című versét. A kiállítás július 12-ig tekinthető meg a Szentegyház utcai kiállítótérben.

https://kronikaonline.ro/kultura/visszalopni-a-szakralitas-esztetikajat-a-mai-vilagba-amikor-bminden-isr-muveszetnek-minosulhet?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR3dk64n9X3XA9iWdY1wRQUz6oSXfMA-HRzzxLqtSZWnHifDxuin87T0hb4_aem_ZmFrZWR1bW15MTZieXRlcw)