2018 09 28 kalmar800 03Évente szervezett előadáscsere keretében 2019. május 5-8 között idén is a budapesti Vígszínházban vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A velencei kalmár című, William Shakespeare szándékai szerint “szatirikus vígjátékot” május 6-án, hétfőn 19 órától láthatja a budapesti közönség.

Shylock, a velencei zsidó uzsorás csöppet sem vidám története egy középkori olasz elbeszélésen alapul, ám ez a történet a különféle törtnelmi kontextusokban más és más értelmet nyer. A kolozsvári előadás a pénzhatalmi világelit érdekvezérelt, gátlástalan világába nyújt betekintést, ahol a profitszerzés minden törvényt felülír. Az üvegpaloták fényesre csiszolt kulisszái mögött gyarló emberi tulajdonságok mozgatják a rendszert. Az előadás rendezője, Tompa Gábor reményei szerint a kolozsvári előadás “képes lesz egy időben ellentétes érzéseket kiváltani a közönségből, annak függvényében, hogy éppen melyik szereplővel éreznek majd együtt”. 

Az előadásről bővebben: vigszinhaz.hu