– monológ a másvilágról –
temetni csak nem
tisztelegni jön ki mást
bennünk nem is lát
mint egy szemérmes
könnyen emészthető kis
epizodistát
felelős volt hogy
fejünk fölé damoklesz
kardéle lógott
sokadmagával
tartuffe-áron sírja ránk
a nekrológot
egyszerre büntet
és kitüntet azzal hogy
most is összegez
emberéletnyit
ér a harminc ezüst szó
nem nagy összeg ez
haló porunkban
utólag fizetni sok
míves halálért
s a szenvedélyért
mely minden magányon s hét
határon átért
álságos ügy már-
már megbocsáthatatlan
bár ma jól mutat
lelkifurdalás
a hullamosdatáshoz
nem csak öntudat
mert ott legbelül
a hamleti dilemmánk
feloldhatatlan
szemet szemért
nem édes a bosszú s egy
rossz pillanatban
több a becsület
egy poloniusban mint
a gyilkos késben
hamis törekvés
összetörjük egymást a
nagy küldetésben
és azt hazudjuk
hogy egykor woyzecknek jól
esett a borsó
vidor világot
vérző deszkákból szűkül
körénk koporsó
torunkra lesnek
belőlük a részvét ránk
a feledés dől
epizodistákban
gyarló minden hamlet fél
a feledéstől
és hamletben is
az alabárdos arra
vágyik titokban
hogy említse majd
egy rövidke szócikk a
nagylexikonban