2017 11 09 nyitottMariaut800 01Mióta útjára bocsátottuk Nyitott szemmel című beszélgető sorozatunkat a Györkös Mányi Albert Emlékházban, évadról évadra különös figyelemmel fordultunk a spirituális utazások, zarándoklatok felé. Két Camino-történetünk és több önismereti jellegű beszámolónk mellett szinte valamennyi beszélgetésnek voltak hasonló vonatkozásai.
Sorozatunk hatodik évadjának szintén megvan a maga zarándok-története, amely ezúttal sajátosan közép-európai élményt dolgoz fel: a kialakítás alatt álló Mária-út kelet-nyugati tengelyének mintegy 1400 kilométeres távolságát mutatjuk be Ábrám Noémival, a Diakónia Keresztyén Alapítvány Marosvásárhelyi Fiókszervezetének ügyvezető igazgatójával, aki az ajánlott 60 helyett mindössze 40 nap alatt gyalogolta végig ezt az össznemzeti, kulturális, szakrális vagy turisztikai szempontból egyaránt értelmezhető, csodálatos útvonalat. Zarándoklatának olvasmányos változatával is megismerkedhet közönségünk Az úton lévő asszony címet viselő rendezvényünkön, hiszen a vele folytatott beszélgetésünk Mariazelltől Csíksomlyóig című kötetének bemutatója is egyben.

A 2017. november 9-én, csütörtökön, 18.30 órától sorra kerülő esemény házigazdája Laczkó Vass Róbert, aki egyben a sorozat társszervezője is. Mindenkit szeretettel várunk!

Esemény: facebook.com