Ábrahám Gellért barátomnak

te már tudod kicsiny barátom
idejekorán felnövekedtél
megsüvegelnek majd kinevetnek
s a legszomorúbb aki nevetgél

Káfé Főnix

eltékozoltuk napjaink
elittunk minden estét
kalandjaink fakulva mint
papíron tinta festék
beláthatatlan ködgomoly
oldódik szét a tájban
hiába tisztul fel a kép
ha legbelül hiány van

szerelmed inkább kocsmakert
ülünk egymással szemközt
imbolyognak a képsorok
már össze semmit nem kötsz
ez is megtörtént amaz is
most rendet kéne tenni
bár tudom kínkeserves így
egymást fogjuk megenni

nem alkudozni kértelek
de párbajozni hívlak
mert már pillére sem maradt
a köztünk ácsolt hídnak
ha gyáva vagy hát menekülj
próbálj messzebbre jutni
vagy ezzel ölsz vagy megölelsz
csak így fogsz megnyugodni

http://kafe.hhrf.org/?p=50931

mikor először
megöleltél vétkeid
rám nehezedtek
viseltem súlyát
a könnyelműségnek mint
rossz vértezetnek

soha ne kérdezd
életjelet halálban
miért kerestem
kóbor lovag egy
kaland ürügyén mikor
féltérdre estem

iszonyú kín ez
hol a józanság összes
törvénye megdől
egymást faljuk fel
ahogy eltanultuk a
történelemtől

hiába vennék
elégtételt rajtad ha
nincs hozzá fegyver
értelmetlenül
feszültünk egymásnak mint
két gyermekember

két ölelés közt
egyetlen éjszakában
egy egész élet
odakint vérző
pirkadattal érkezett
a végítélet

mikor elmentél
ölelésed könnyű volt
lesiklott rólam
lépteid nyomán
a vágy katonazöldje
kifut alólam

http://kafe.hhrf.org/?p=50801

–  születésnapodra –

kőbe kalapálták misztikus vidéken
semmiből tekint most át az óceánon
lefaragták törzsig totem-oszlopfőnek
pápuák öröklött szellemháza-táján
sár-agyagba gyúrták táltos ősatyának
róla zsong a zsoltár őt vigyázza mítosz
holtig andalítja bűvölő profilját
papirusz-tekercsen hieroglif-ágyon
kicserezve bőre mint a múmiáké
másvilági maszkján ékszer és remeklés
duzzadó tökélye mindörökre márvány
athén büszkesége spárta gőgje kínja
róma pénzveretjén hordja vasfegyelmét
s torz a gyötrelemtől veronika gyolcsán
életet lehellő hulla-göngyölegről
mintha még aludnék sejtet ős nyugalmat
pantokrátor üdvén bús bizánci szentség
gondosan kirakva talmi drágakővel
hull alá legendát izzadó falakról
bölcs kolostorokban ócska pergamenre
füst-arany betűk hol glóriát ragyognak
olt szerelmi lángot gyújt lovagvilágot
metszi bibliákba dúcait szigorral
nyomdaprésbe fekszik úgy vezekli vétkét
lent bujálkodik lagúna-karneválon
fent szoborba forr viaszt veszjtve bronzzal
bírja mestereknek dús varázsecsetjét
incseleg szemérmes vásznaikra síklik
friss rinascimentón hízlal óbarokkot
elnagyolva püffed rajzolatja gúnyba
szinte nyög miatta már a nyomdafesték
föl-fölizzik olykor gyilkos indulattal
s már fotografálják pletyka-címlapokra
pírja vér a vásznon mintha gyúanyagból
égne nagyközleben új dimenziókban
cellulóz előbb aztán elérhetetlen
áramkör-körön szédült amorf adatsor

istenarcom oszlik semmivé ha tükrét
gyöngy szemed szelídjét meg nem örökíted
2011.

http://kafe.hhrf.org/?p=50737