DSC_0515_resize2022. május 17-én este 19 órától a Kolozsvári Magyar Opera ismét műsorára tűzi Maurice Ravel Pásztoróra (L’Heure espagnole) és A gyermek és a varázslatok (L’Enfant et les Sortilèges) című egyfelvonásos operáit.
 
Ravel egyfelvonásosai rendkívül ritkán játszott, különleges operacsemegének számítanak világszerte, komplexitásuk miatt bemutatásukra jellemzően csak a legbátrabb operaszínpadok vállalkoznak. A művek a maguk idejében provokatívnak és újszerűen hatottak, örökérvényű humorral és szimbólumrendszerrel, romániai ősbemutatójuk pedig a Kolozsvári Magyar Opera érdeme (2018).
 
Tompa Gábor rendező szerint Maurice Ravel egyfelvonásosai sajátos megjelenési formái a Feydeau-i dramaturgiának. “A Pásztoróra gyakorlatilag groteszk vaudeville, miközben sok az önéletrajzi elem is van benne, míg A gyermek és a varázslat egyfajta szürrealista látomás. Úgy próbáltam összefogni a két operát, hogy mindkettő bizonyos értelemben a gyereknek látomása és álma legyen.”
 
Maurice Ravel a francia zenekultúra egyik alapvetése – fogalmaz Selmeczi György, az előadás karmestere. “Nem véletlenül tartjuk a hangszerelés legnagyobb mesterének, ő valóban ínyenc módjára merül el a hangszín-változatosság halmozásában. Valóságos geométer, a szerkezeti szimmetria megszállotja.”
Laczkó Vass Róbert a Pásztorórában Don Inigo Gómez bankárt, A gyermek és a varázslatban pedig a Pásztorfiú és a Kandúr szerepeit énekli. Partnerei Yolanda Covacinschi, Pataki Adorján, Peti Tamás Ottó, Tony Bardon, Hary Judit, Székely Zsejke, Pataki Enikő és mások.