Advent első vasárnapján, 2023. december 3-án délután 18 órai kezdettel Budapesten is bemutatkoznak a Cantus figuratus kolozsvári alkotói, Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongoraművész. Saját kompozíciókkal készült és kifejezetten szakrális terekbe megálmodott előadóestjüket az adventi alkalomra való tekintettel ezúttal “profán” környezetben, a Magyarság Háza Galériában (1051 Budapest, Nádor u. 17.) láthatják-hallhatják az érdeklődők. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció javasolt. Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy helyüket legkésőbb a meghirdetett kezdési időpont előtt húsz perccel foglalják el! Nem regisztrált vendégeinknek a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk helyet biztosítani. Helyfoglalás érkezési sorrendben. Részletek: magyarsaghaza.net
 
Az előadás szinopszisa:
 
Aki énekel, kétszeresen imádkozik – emlegetjük Szent Ágoston klasszikus bölcsességét, ám a templomainkba befogadható zenéről erősen megoszlanak a vélemények. A vallási elemekből építkező dalok persze nem állnak meg a templomajtóknál, és üzenetük profán környezetben is vertikális marad: az alkotó ember Teremtőjéhez való viszonyát fejezi ki. Történelmi tény, hogy a késő középkori bencés kolostorok a kifinomult vendégszeretet jegyében olykor világi zenei környezetet is biztosítottak, így az improvizatív jellegű gregorián dallamok mellett szakrális környezetben is megjelent a kötött formájú, „mérhető żene”.
 
Cantus figuratus című zenés előadóestünk ezt a távoli, termékeny pillanatot ragadja meg, hogy a 20-21. századi magyar költészet istenes remekléseiből válogatva méltó szövegkörnyezetbe helyezze legújabb dalainkat. Egyfajta “lírai polifóniában” szólaltatjuk meg az Isten előtt vacogó lélek árnyalatait egy Babits Mihálytól Pilinszky Jánosig, Ady Endrétől Szilágyi Domokosig, József Attilától Nemes Nagy Ágnesig, Rab Zsuzsától Nagy Gáspárig terjedő skálán, és még azon is túl! Hogy van hát? – kérdi Pál apostol a korintusiakhoz írt levelében, és mindjárt válaszol is rá: „Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.” Erre vállalkozunk.