Ismét műsorárara tűzte nagysikerű Pillangókisasszony című előadását a Kolozsvári Magyar Opera, amelyet május 10-én, csütörtökön este 18.30 órál tekinthettek meg az érdeklődők magyar és román feliratozással. Az olasz nyelvű produkciót Vincent Liotta (USA) rendező állította színpadra. Az előadás karmestere a kolumbiai Juan Montoya volt.

Vincent Liotta, az előadás rendezője a műről ekképp nyilatkozott: ,,A Pillangókisasszony akkor íródott, amikor Európát és Amerikát elbűvölte minden, ami a távoli Japánból származott. A színes faházikók, a viselet, a szokások – minden különleges volt és varázslatos. Természetesen, mint minden egzotikus kultúra esetében ezt a nyugati ember saját szemén keresztül látta, a nyugati gondolkodásmódnak megfelelően. Ez a Japánról alkotott kép inspirálta az alkotókat és végül Puccinit, aki feldolgozta a cselekményt és végül operát komponált belőle”.

A korábbi teljesen kiforrott Puccini stílust itt színezi át először az egzotikum, emellett számos akkor modernnek számító effektus is megjelenik a partitúrában. Zenéjének legjellemzőbb sajátja a líra páratlan érzelemgazdagsága, és az egészen kivételes hangulatteremtő erő.

Kolozsváron 1909. október 5-én mutatta be az operát Janovics Jenő társulata a Hunyadi-téri színházpalotában.

Főbb szerepekben: Carmen Gurban, Molnár Mária, Pataki Adorján, Balla Sándor, Laczkó Vass Róbert.