Ég és föld között – Hét nap Kis-Tibetben címmel 15 fényképből álló sorozattal jelentkezik Laczkó Vass Róbert színművész a brassói Etnovember 2018 összművészeti fesztivál kiállítói között. A november 17-én 13 órakor sorra kerülő megnyitó és a tárlat helyszíne a Transilvania Egyetem Aulája.

Az indiai Ladakh lakóinak többsége tibeti, a tibeti buddhizmus tanításai szerint él, éppen ezért a területet szokás Kis-Tibetnek is nevezni. Általános vélemények szerint ezen a területen maradt meg igazán az ősi tibeti kultúra, és a vallási hagyományok ápolása is erősebb itt, mint a kínai befolyás alatt álló, tulajdonképpeni Tibetben. Az indiai kormány sokkal kisebb mértékben vagy egyáltalán nem szól bele a helyi közösség vallási életébe. A kis-tibeti kolostorokhoz felkapaszkodó európai embernek nehezére esik a levegővétel, a szíve viszont megtelik valami leírhatatlan spiritualizmussal. Az élményt semmilyen technikai eszköz nem képes visszaadni. A fényképezőgép sem.

Esemény: facebook.com