2017 05 11 pikko800 10Teltház előtt játsszák Budapesten Orbán György első operáját, a Milleniumra komponált Pikkó hertzeget. A Kolozsvári Magyar Opera és a budapesti Magyar Állami Operaház koprodukcióját 2017. május 19-én 19 órától, május 21-én pedig 11 órától tekinthetik meg az érdeklődők. Chudy József zenéjét vesztett “ősoperáját” Orbán György zeneszerző Moldován Domokos felkérésére gondolta újra, majd a Milleniumra egy érzékenyen hangolt szerelmi-politikai tragédiát komponált belőle. Budapesti ősbemutatóját követően Selmeczi György rekordidő alatt vitte színpadra Kolozsváron (2002), majd operatörténeti csemegeként a Kolozsvári Magyar Opera gondozásában 2012-ben lemezre is vette. Mint kortárs operamesét, 2014-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Művészetek Palotája tűzte műsorára vegyes, budapesti és kolozsvári szereposztásban. 

A mostani, koprodukcióban készülő és kettős bemutatóval játszott előadás karmestere szintén Selmeczi György, a rendezést Anger Ferenc, a Magyar Állami Operaház rendezője, művészeti igazgatója jegyzi. Az előadás első felvonásában Ruzitska György Béla futása c. “énekesjátékának” rekonstrukciójával is megismerkedhetnek a nézők.

Bővebben: opera.hu, laczkovass.ro