tüzet csiholni
nem tudnék de felfogtam
már a mennykövet
kegyetlenebbet
nem ismertem s úgy hiszem
könnyebb sem jöhet
tízezer éve
hozzászoktam táplálni
s őrizgetni kell
míg odafentről
egy mindent látó szempár
szenvtelen figyel
ha megemészt is
hordanom kell a tűzre
mindenem javát
ínség idején
magam ajánlom trükkös
áldozat gyanánt
cserébe csúzos
fekhelyemből irdatlan
szárnyak növekednek
álmok ágyaznak
meg a vágyaimnak és
reményeimnek
hogy a szempár mely
szenvtelen figyel megszán
s nem hagy egyedül
valakit küld ki
mindörökre mellém a
tűzhelyemhez ül