2017 12 14 nyitottMagyarormeny800 00Világjáró sorozatunk, a Nyitott szemmel eddigi öt és fél esztendejében két alkalommal is “elkalandoztunk” az Ararát tövébe, volt alkalmunk tehát az Örmény-magasföldet és Örményországot olyannak bemutatni, amilyennek beszélgetőtársaink, néhai Hints Miklós tanár úr vagy Kiss Olivér újságíró megismerték.

Dr. Puskás Attilával, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnökével 2017. december 14-én, csütörtökön, 18.30 órától arra tettünk kísérletet a Györkös Mányi Albert Emlékházban, hogy szűkebb hazánk, Erdély és a Kárpát-medence örmény identitású közösségeit is jobban megismerhessük egy ízig-vérig magyar-örmény szemével, aki nem csak egy identitás képviseletére vállalkozik, de tudományos munkássága is e közösségek kulturális hagyatékának, hol feledésbe merülő, hol éppen megelevenedő hagyományainak a megismertetését tűzte ki célul. De nem csak Örményországba vagy a Kárpát-medencei örmény diaszpóra közösségeihez hívtuk “látogatóba” közönségünket, hanem egy kicsit a Pápai Gergely Egyetemre, Rómába is bekukucskáltunk, ahol vendégünk teológiai tanulmányainak egy részét folytatta.

A sorozat szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház, társszervezője és az estek házigazdája Laczkó Vass Róbert.