Anyanyelve magyar, mentális szoftverét pedig a debreceni kálvinista közeg határozta meg – vallja magáról Sayfo Omar, aki agrármérnök édesapja révén ezer szállal kötődik a háború sújtotta Szíriához. Elismert Közel-Kelet szakértő, az Utrechti Egyetem kutatója. Tudományos munkásságával és neves kiadványokban közölt publicisztikáival ugyanúgy a vallások, kultúrák és társadalmak közti különbségek megértésére és megértetésére törekszik, mint legutóbb megjelent, Allah tágas földje című regényével, amelyet a 9. Kolozsvári Magyar Napokon ismerhettek meg az itthoni érdeklődők. Szívesen és azonnal válaszolt a meghívásunkra, személyében a Györkös Ményi Albert Emlékház Nyitott szemmel világjáró sorozatának egyik legérdekesebb vendégét köszöntöttük! A 2018. december 13-án, csütörtökön, 18.30 órától folytatott, Közel-Kelet – közelebbről című beszélgetés házigazdája Laczkó Vass Róbert volt, aki egyben a sorozat társszervezője is.