Idén először Romániában is hivatalos ünnep november 13., a magyar nyelv napja. Az erről szóló törvényt Klaus Iohannis államfő hirdette ki 2015. november 11-én. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) júniusban kezdeményezte, hogy Romániában is emlékezzenek meg a magyar nyelv napjáról, a tervezetről pedig már abban a hónapban szavaztak, a szenátusban akkor nem volt ellenszavazat. Októberben a képviselőházban is nagy többséggel megszavazták a jogszabályt, ekkor 264 képviselő támogatta, 10 ellenezte a kezdeményezést, 19-en pedig tartózkodtak a szavazástól.

A törvénytervezetet a kezdeményezők azzal indokolták, hogy a román parlament már több kisebbség esetében fogadott el törvényt az adott kisebbség nyelvének napjáról. Ezt azután fogadták el, hogy az ENSZ 1999-ben február 21-ét az anyanyelv világnapjává nyilvánította. Romániában szeptember 28-án ünneplik a cseh nyelvet, december 13-án pedig a tatár nyelvet. A Kárpát-medencében november 13-án ünneplik a magyar nyelv napját és ehhez a romániai magyarok ezúttal hivatalos formában is csatlakoztak.

A magyar Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, ugyanis 1844-ben ezen a napon tették hivatalossá a magyar nyelvet az államigazgatásban és a közoktatásban.