Belgiumi (Liszt Intézet, Brüsszel – 2023 április 17.) és hollandiai (Haagse Kunstrkring – Hága, 2024. január 27.) előadásaik után észak-németországi magyar egyesületek meghívására és a magyar költészet napjának eseménysorába illeszkedve háromállomásos németországi körútra indul a Radnóti – Rekvizitumok régi verseimből c. előadásnépszerű alkotópárosa, Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész.

Előadásuk teljes egészében Radnóti Miklós költői életművére épül, valamennyi kompozíció saját szerzemény, alkotómunkájuk pedig az épp kibontakozó világjárvány előtt, 2019-ben fejeződött be, ezért az előadást jó ideig nem is játszhatták.

,,Megdolgoztunk ezért az előadásért, a járványhelyzet miatt pedig szó szerint kiböjtöltük az érvényes bemutató lehetőségét. Az online kalandorkodást eleve méltatlannak találtam, ezért vártunk, és hozzácsiszolódtunk a művekhez. Szép Andrásnak innen is köszönöm az Erőltetett menet szívbemarkoló akkordjait, közös munkáink talán legszebb, igazán letisztult szerzeményét játssza el ebben az előadásban.’’

A több, mint egy évtizedes szakmai és személyes barátság, a példaértékű figyelem és alázat egymás iránt meglehetősen érzékeny pillanatokat szül, a páros együtt lélegzik, egymásra épít, gyakran elválaszthatatlan egységet alkot. ,,A szövegnek élnie kell, a zene pedig nem lehet „csupán” kíséret, hanem érvényes és méltó alkotássá kell terebélyesednie egy-egy költemény mellett, hiszen olvasatot kínál, determinál, kiemel vagy ellenpontoz. Erre az igényes, komplex, de valahogy mégis egyszerűnek tűnő feladatra vállalkoztunk, amelyben előadónak és befogadónak egyaránt könnyű eligazodni. Nem kikapcsolódást kínálunk, hanem ráhangolódást egy olyan életműre, amelynek a magyar költészet remekműveinek egész sorát köszönhetjük. Két esztendőnyi együtt gondolkodás, közös munka van ebben az előadásban, és nagyon hálás vagyok Szép András barátomnak, hogy kreativitása legjavát adja bele közös munkáinkba.’’ – mondta el a színművész. (magyarnapok.ro)

„…igen ezek a képek rekvizitumok régi verseimből
vállalom őket
néhány dolgot szeretnék elmondani most csak
magamról és az emberekről akikkel együtt élek
elmondani hogy boldog ember vagyok én és

keserű lázadó is…

E sorokat Radnóti Miklós írta a menyasszonyához kelt szegedi levelében 1931. november 20-án. Az „életeposz”, amelybe e sorokat szánta, sosem készült el, ám Radnóti költészete monumentális „életeposszá” sűrűsödött boldogságával, szorongásaival, keserű lázadásával és tragikus sorsával együtt. Bátran állíthatjuk, hogy a Radnóti-életmű a magyar líra egyik csúcsteljesítménye: megkerülhetetlen verseit lélekben magunkra kellett gombolnunk, mint egy viharkabátot. Reméljük, nézőink is érzékelni fogják ennek súlyát és szakralitását.

Április 12-én, pénteken 19 órai kezdettel a Hannoveri Magyar Egyesület (Ungarischer Verein Hannover) szervezésében láthatják, hallhatják az érdeklődők a hannoveri református templom gyülekezeti termében (Evangelisch-reformierte Kirchengemeinde Hannover, Lavesallee 4, 30169 Hannover). Részletek: Hannoveri Magyar Egyesület – facebook.com

Április 13-án, szombaton a Hamburgi Magyarok Egyesülete látja vendégül az alkotókat. Előadásuk kezdési időpontja 19 óra. Helyszín: Fotostudio Frank Nikisch, Tarpenbekstraße 65, 20251 Hamburg. Részletek: Hamburgi Magyarok Egyesülete

Április 14-én, vasárnap Hagenben látható az előadás délután 16.30 órától, a St. Josef Gemeindehaus-ban (Schmalestr. 18, 58097 Hagen). Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők és az előadók egyaránt! Részletek: Vadrózsa Néptáncegyüttes