mikor először
megöleltél vétkeid
rám nehezedtek
viseltem súlyát
a könnyelműségnek mint
rossz vértezetnek
soha ne kérdezd
életjelet halálban
miért kerestem
kóbor lovag egy
kaland ürügyén mikor
féltérdre estem
iszonyú kín ez
hol a józanság összes
törvénye megdől
egymást faljuk fel
ahogy eltanultuk a
történelemtől
hiába vennék
elégtételt rajtad ha
nincs hozzá fegyver
értelmetlenül
feszültünk egymásnak mint
két gyermekember
két ölelés közt
egyetlen éjszakában
egy egész élet
odakint vérző
pirkadattal érkezett
a végítélet
mikor elmentél
ölelésed könnyű volt
lesiklott rólam
lépteid nyomán
a vágy katonazöldje
kifut alólam