Indiánok a Rádióban - 2016Nemzeti ünnepünk, március 15. apropóján Zilahra látogatnak Az indiánok nem hagynak cserben…  – történelemóra görbe tükörrel és fekete zongorával c. előadóest alkotói. A 6. Kolozsvári Magyar Napok rendezvényeként 2015. augusztusában bemutatott előadást az egykori zilahi Vigadó (ma Transilvania) gyönyörűen felújított nagytermében a nemzeti ünnepet megelőzően március 10-én délután 17 órától tekintheti meg az ünneplő közönség.

Esemény, részletek: facebook.com

Sokan, sokféleképpen verselték, énekelték meg a magyarság ezerszáz éves krónikáját a Kárpát-medencében. A mindenkori bolond, aki poétává lett Magyarországon, bármilyennek is látta népét, amelyből vétetett, rendszerint a jobbítás szándékával simogatott vagy gúnyolt, mondott áldást vagy átkot, hogyha kellett. Igazat szólt, nem csak valódit, értük haragudott, nem ellenükre. Talpon, ha úgy tetszik: nyeregben maradásunk történetét „meglovagoló” szerzeményeket ígér Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista második közös szerzői és előadóestje, mely a kortárs magyar irodalom közéleti és történelmi tárgyú verseiből válogat, ezeket kívanja krónikás énekek formájában „helyzetbe hozni”. Rendhagyó történelemórájuk szerves egységet képez az 5. Kolozsvári Magyar Napokon bemutatott Maszek balladákkal, annak folytatásaként értelmezhető, formailag és tartalmilag egyaránt. Véletlenül sem diadalok ünneplésére vagy katasztrófák elsiratására vállalkoznak: az egyórányi tömény líra kínosan egyensúlyoz a nemes, férfias nagyot akarás, valamint a züllések, bukások és nyomorúságok egyenetlen terepén, amit Kárpát-medencének hívunk.

Az előadóest „krónikásai”: Farkas Árpád, Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Markó Béla, Márton László, Orbán János Dénes, Orbán Ottó, Papp Attila Zsolt, Ratkó József, Sántha Attila, Szálinger Balázs, Székely János, Szilágyi Domokos, Szőcs Géza, Tompa Gábor, Vasadi Péter, Veress Gerzson, illetve maguk a dalszerző-előadók.