felixFerencz Zsolt, Szabadság: “Huszonhárom év terméséből válogatott egy kötetre valót Laczkó Vass Róbert színművész, elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy az asztalfióknak írt verseit a világ elé tárja. Szeretett volna megszabadulni az édes tehertől, amelyet már régóta hordozott, erre utal az Exit Kiadó gondozásában megjelent kiadvány címe: Felix culpa. Ebből a boldog bűnből/édes teherből töltekezhettek mindazok, akik a nyomdából frissen kikerült munka szerda délutáni bemutatóján részt vettek az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában: Demény Péter és a szerző beszélgetése a szerkesztési folyamatba is bepillantást engedett, majd zárásként – telitalálatként – Szép András zongorista és a szerző előadásában hallgathattunk meg néhány költeményt.”

Sánta Miriám, Helikon: “Demény Péter megállapítása szerint „sok a kultúra ebben a kötetben”, ami a szövegek klasszikus formai-tartalmi vonatkozásait jelenti, azaz intertextus-játékokkal átszőttek és igencsak referenciálisak ezek a versek.”

Nagy Kinga, Igen, tessék!: “Olyan volt az egész könyvbemutató, mint egy nagy családi találkozó, ahol a legkisebbek megmutatják a rokonoknak, mit tanultak az elmúlt évben. Én meg végig csak azt bántam, hogy ez az újság nem hangos, mert mindenkinek hallania kellett volna azt, ahogyan dalra fakadnak a versszövegek, s megfagy a levegő, elcsendesednek a szívek.”

magyarnapok.ro:“A kötet, mely az Exit kiadónál jelent meg Könczey Elemér grafikáival, pár évtized verseit foglalja magában, és a vers-fűzér rendezése szimbolikusan is értelmezhető, hisz indít egy 23 évesen megírtLázadó próféciák című költeménnyel, míg zár a 40 éves költő Alku-jával, a kettő közé foglalva be mindent, ami kikívánkozott a színészből.”