az az egyetlen pillanatnyi csend
amelynek már nem lesz soha vége
mindörökre meghasad a kárpit
és beharmatoz a krisztus vére
azon az éjszakán mindahányan
belebukunk a reménytelenbe
mintha nem hinnénk feltámadásban
s a kezdet egyben a vég is lenne
pedig a hajnal mint részeg angyal
szárnyait ledobva közénk fekszik
s a lét minden szegletét a szentek
megszokásból is ujjá teremtik
ebben élünk napjaink asztagban
a kéve vannak egymásra téve
magvaink aláperegnek örök
vadászmezők friss pázsitfüvére
holnap a harangot eloldozzák
nyelve is lesz a megszólaláshoz
jön egy tanítvány emmauszból és
borba fullasztott igékkel áldoz
így fakad a bűnökből bocsánat
liliom billog bőrünkre égve
s fáj az egyetlen pillanatnyi csend
amelynek jaj nem lesz soha vége
(2015.)