erdelyi-receptorium-verssel-es-prozavalA kolozsvári Stúdium Kiadó Hantz Lám Irén földrajztanár, közíró újabb gyüjteményes kötetével jelentkezik, amely az erdélyi gasztronómia és irodalom “összeházasítására” tesz kísérletet. A kötetben olvasható valamennyi irodalmi alkotást a konyhaművészet ihlette, receptjeit pedig sorjában elkészítette a szerző, a fogások így azon melegében kerültek lencsevégre. A kiadványt 2016. november 9-én délután 5 órakor mutatja be dr. Egyed Emese költő, egyetemi tanár, a kötet egyik szerzője a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség dísztermében, ahol más szerzők mellett Laczkó Vass Róbert személyesen olvassa fel Mindenütt jó, de legjobb enni! című írását.