kifakul talpunk
alatt a földünk akár
a perzsaszőnyeg

magtalanná lett
vidékek lányanyái
rongyot se szőnek

lomtár a múlt hol
minden ócskaságot a
moly szétemésztett

vetetlen ágyban
álmodozva így raktunk
dzsungelbe fészket

s kiket a röghöz
kötött szerelmek fülledt
éjmélye hordott

hordjuk magunk már
a bankjegyekre váltott
bús egykesorsot

hol szégyenünkben
süllyedünk el gödröt ott
napszámban ásnak

savát borsát is
megtagadtuk a cifrán
káromkodásnak

papjaink üres
fohásza kong egyetlen
dalnok se látnok

dübörögnek a
csicska-rímek alkalmi
zsoltáros átkok

körülfalazták
boldogasszonyt manole
mester balladák

mint szűz ölébe
fúródnak föl az égbe
hagymakupolák

2014.

SMS-vers picifaxon, avagy Pacifika
Koronavárosba készül konyhatündérnek

hej én édes jóistenem
hálát remeg lelke
fohászkodik reggel korán
mintha este lenne

akárhány új horizontja
sürűrűsödne köddé
ha felkötnék puttonyának
azt is megköszönné

hétmérföldes csizma híján
hogyne vinné lába
mint zarándok úgy vonul be
brassó városába

kenyerében ott a szíve
bárki hogyne venné
gazdag úgy lett hogy a kincse
tette nincstelenné

2014.

alig szerettünk
de zsúfolódnak máris
ránk vasárnapok

ma nem dolgozom
így a konyhában váltig
forgolódhatok

előkerülnek
a jobb szándékok sodrán
a gyilkos kések

sebtében magam
is földarabolódnék
csak el ne késsek

legyen időben
a boldogsághoz újabb
terített asztal

frissen vasalt és
ropogós derűvel ha
nem is damaszttal

és mire megjön
a fűlt falat fölött már
kihűl az illat

gyertyafény helyett
ragyog az estebédhez
vacsoracsillag

s amint az ünnep
csobban a reményhez hűs
pohár konyakba

roppant mosollyal
belegubancolódunk
az alkonyatba

mert bárhogy is van
a tejútra már nem kell
cipelni málhát

későre jár s ő
velem alussza át az
igazak álmát

(2008.)

az az egyetlen pillanatnyi csend
amelynek már nem lesz soha vége
mindörökre meghasad a kárpit
és beharmatoz a krisztus vére

azon az éjszakán mindahányan
belebukunk a reménytelenbe
mintha nem hinnénk feltámadásban
s a kezdet egyben a vég is lenne

pedig a hajnal mint részeg angyal
szárnyait ledobva közénk fekszik
s a lét minden szegletét a szentek
megszokásból is ujjá teremtik

ebben élünk napjaink asztagban
a kéve vannak egymásra téve
magvaink aláperegnek örök
vadászmezők friss pázsitfüvére

holnap a harangot eloldozzák
nyelve is lesz a megszólaláshoz
jön egy tanítvány emmauszból és
borba fullasztott igékkel áldoz

így fakad a bűnökből bocsánat
liliom billog bőrünkre égve
s fáj az egyetlen pillanatnyi csend
amelynek jaj nem lesz soha vége

(2015.)