A Máramarosszigeti Református Egyházközség meghívására 2023. november 28-án ismét az egykori vármegyeszékhelyen vendégszerepel Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongoraművész Cantus figuratus című, saját kompozíciókkal készült és kifejezetten szakrális terekbe megálmodott előadóestje, melyet vasárnap délután 18 órakor tekinthetnek meg az érdeklődők a város főterén álló, közel ezeréves református templomban. Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor alapkezelő Zrt. támogatta.
 
Az előadás szinopszisa:
 
Aki énekel, kétszeresen imádkozik – emlegetjük Szent Ágoston klasszikus bölcsességét, ám a templomainkba befogadható zenéről erősen megoszlanak a vélemények. A vallási elemekből építkező dalok persze nem állnak meg a templomajtóknál, és üzenetük profán környezetben is vertikális marad: az alkotó ember Teremtőjéhez való viszonyát fejezi ki. Történelmi tény, hogy a késő középkori bencés kolostorok a kifinomult vendégszeretet jegyében olykor világi zenei környezetet is biztosítottak, így az improvizatív jellegű gregorián dallamok mellett szakrális környezetben is megjelent a kötött formájú, „mérhető żene”.
 
Cantus figuratus című zenés előadóestünk ezt a távoli, termékeny pillanatot ragadja meg, hogy a 20-21. századi magyar költészet istenes remekléseiből válogatva méltó szövegkörnyezetbe helyezze legújabb dalainkat. Egyfajta “lírai polifóniában” szólaltatjuk meg az Isten előtt vacogó lélek árnyalatait egy Babits Mihálytól Pilinszky Jánosig, Ady Endrétől Szilágyi Domokosig, József Attilától Nemes Nagy Ágnesig, Rab Zsuzsától Nagy Gáspárig terjedő skálán, és még azon is túl! Hogy van hát? – kérdi Pál apostol a korintusiakhoz írt levelében, és mindjárt válaszol is rá: „Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.” Erre vállalkozunk.