Január 27-én, 18 órától Selmeczi György Boldogasszony lovagja című vígoperája vendégszerepel a Szigligeti Színházban. Az előadás a Kolozsvári Magyar Opera és a budapesti Művészetek Palotája koprodukciójában jött létre. Az esemény fővédnöke Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

Lovagkirályunk, Szent László először tűnik fel operaszínpadon a produkció létrehozói, valamint az alkotók, Selmeczi György zeneszerző és a librettót jegyző Béres Attila jóvoltából, aki eredetileg rádiójáték formájában írta meg Bátorfa, a kis Várad-közeli falu templomának építése körüli bonyodalmakat, majd Selmeczi György kérésére operaszövegkönyvvé alakította.

Az előadás cselekménye a beszédes nevű Bátorfán indul. Elkészült a templom, a falu népe Szent Lászlónak szentelné. Egy a bökkenő: László király még nem szent. A váradi püspökségen már egy éve ott időz a pápai legátus és kísérete, hogy a szentté avatáshoz szükséges csodák vizsgálatát, a bizonyítási eljárást lefolytassa. Nosza, Bátorfa küldöttséget meneszt Váradra, és a szentté avatást előmozdítandó maguk adják elő Szent László legendáját.

A 2017 októberében színre került ősbemutatót Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője rendezte, jelmezeit a Szigligeti Társulat munkatársa, Florina Bellinda Vasilatos tervezte, díszleteit pedig a Regina Maria Színház tervezője, Ianis Vasilatos jegyzi.

Részletek: szigligeti.ro