Mincsor Erzsébet írása, Képes vagyok – Gyergyóremete község havi magazinja

Nyitott szemmel - recenzióMindig nagy érdeklődéssel veszek kezembe olyan könyvet, melynek szerzőjét személyesen is ismerem. Így volt a Laczkó Vass Róbert, kedves volt tanítványom „Nyitott szemmel” című könyvével is.  A Kolozsváron élő remetei származású színművész a kincses város Györkös Mányi Albert Emlékházban szervezett beszélgető sorozat egy részét tette közzé ebben a könyvben. 2012-től havonta olyan emberekkel beszélget, akik világot jártak, számos, sokunk számára ismeretlen kultúrába tekintettek be, úgy, hogy hónapokig, esetleg évekig éltek cselekvően olyan helyeken, melyek sok esetben nemcsak távol esnek kultúránktól, de gyakran az életveszélyt is megtapasztalhatták. A magas Himalájától, a forró Afrikáig, Egyiptomról, Amerikáról, Albániáról mesélnek a beszélgetőtársak a jó tollú színművésznek, de számomra titkosnak hitt dolgokat is megtudhatunk a bolíviai börtönben raboskodó Tóásó Elődről, az őt rendszeresen látogató, a kiszabadításában közreműködő Lukács Csabával folytatott beszélgetésből. Mivel a könyv kilenc fejezetből áll, melyek egymástól függetlenek, azoknak is ajánlom, akik egyszerre csak rövid időt tudnak az olvasásra szánni. A könyv végén levő képek, még inkább nyomatékosítják az olvasmányélményt. Én személy szerint várom a könyv folytatását, és gratulálok Robinak. A karácsony közeledtével ajándék is lehet a könyv a fa alatt, ára is pénztárcabarát. A kötet az Exit Kiadónál jelent meg.