2019 08 17 kanyadi800 01A 10. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatában újabb szerzői- és előadóesttel jelentkezik Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész. Az alkotópáros ezúttal a Vallásszabadság Házában mutatja be A néma hang, amit ki kell ejtenünk c. munkáját, amelyet 2019. augusztus 17-én 20 órai kezdettel tekinthetnek meg az érdeklődők.

Miért éppen a költőktől várnátok barokkosan billegő és jóltáplált vigaszt, mikor a Miatyánk egy-két aszkéta igéjével is évekig elvagytok? – szegezi nekünk a kérdést Kányádi Sándor, miközben pontosan tudja, hogy a legbelül sarjadó-kapaszkodó szavak ugyanúgy gondozásra szorulnak, mint a mostoha sorsra jutott “örmény kert, zsidó sor, magyar telek” – és velük együtt a szokásból kiment énekek. A néma hangot, amely ott bujkál mindannyiunk lelkében, tiritarka transzilvanizmusunk és huszadik század végi félelmeink foglalják hasonlatokba, metaforákba, hexameterbe vagy ősi felező nyolcasokba: versbe, amit mondani – s miért ne: énekelni kell! Nyomra lel a szó, a dallam, kötése köt oldhatatlan – összegez a költő, s ezzel a csapásirányt is meghatározza, amelyet követnünk kell előadásunkban! Reméljük, legújabb szerzői- és előadóestünket ugyanazzal a szeretettel fogadja közönségünk, mint amilyennel mi visszük pódiumra a Kányádi-életmű keresztmetszetét. 

Esemény: facebook.com

Honlap: magyarnapok.ro