Sepsi Melinda, Szabó Alexandra – Szilágyság
“Aminek mindannyian tanúi lehettünk, az a két művész harmonikus együttműködése volt. Rendkívüli volt számomra, ahogy ketten apró mozdulatokból, félszavakból is képesek voltak megérteni egymást.
A kezdeti bájt végig fenn tudták tartani, csak úgy röpült az idő. Nem nekünk játszottak, hanem velünk, mind részesei lehettünk az előadásnak, de főképp azok a szerencsés „áldozatok” akik a közönnség soraiban váltak a műsor különleges részeseivé. Elképesztő volt közelről látni a szenvedélyt, az életet az előadók arcán és összes mozdulatán! Láthatóan beleélték magukat az adott vers hangulatába, látszott az hogy szeretik, örömmel állnak ki elénk, és szivesen és gyakran belevonnak az előadásukba, rengetek hang, zörej, pillanat vált a műsor részévé, amit csak az igazán profik tudnak ennyire tökéletesen beleszőni a már meglévő, begyakorolt műbe. Úgy gondolom, valamennyit mind megismerhettünk a művészek hétkönapi életéből, hisz érezhető volt, ahogy saját személyiségüket is megmutatták nekünk. Az a határtalan jókedv, jóízű humor, bájos egyben kihívó mosoly, nem lehet színpadi.
A nézők egy nagyon komplex, bámulatos, felejthetetlen előadás részesei lehettek, megtapasztalva, mennyire felemelő érzés a lélek számára, ahogy a líra és a zene egybefonódnak s magukkal ragadnak. A nézők többsége líceumi diák, akik iskola után eljöttek, és érdeklődéssel, örömmel lehettek szem és fültanúi az eseménysorozatnak. Különleges módón találkozhattunk az irodalommal és zenével amire minden fiatalnak (és nem csak), szüksége van, én például már a matematikát is kezdtem megszeretni.”