“Vershangversennyel” jelentkezik a 15. Kolozsvári Magyar Napok eseménysorában Csergő Domokos zeneszerző, ütőhangszerművész és Laczkó Vass Róbert színművész, aki az előadás szövegírója és énekese is egyben. Az eredetileg szimfonikus zenekarra komponált és a Kolozsvári Magyar Opera eredeti művek szerteágazó stíluskirándulásra invitálják a közönséget, miközben sajátos értelmezési keretet kínálnak az elhangzó dalszövegeknek. Az est látványvilágának hangsúlyos eleme a videografika, Török Ádám munkája.

A februári ősbemutató kamaraváltozata kifejezetten a Kolozsvári Magyar Napokra készül, melyet a fesztivál nulladik napján, 2024. augusztus 18-án este 19 órától láthatnak az érdeklődők a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Templom impozáns belterében.

Közreműködnek: Pöllnitz Boróka (fuvola), Zsótér Zita (hegedű), Antal Attila (basszusgitár, nagybőgő), Deák Sándor (klarinét), Grigore Ciobanu (trombita), László Bakk Attila (ütőhangszerek), Szép András (zongora).

Szervezők: Kincses Kolozsvár Egyesület, Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség

Főtámogató: ORANJEGROEP

Részletek: magyarnapok.ro

Esemény: facebook.com

Kezdetben volt a dal, az pedig az embernél volt, és az ember maga volt a dal. A metrum szükségszerűség, mióta megszelídült az ember, és rájött, hogy a szívritmus ütemei, hovatovább a zavara szerint összeütögetett fadarabok, csapkodó tenyerek, dobogó lábak és ringatózó csípők mellé szervesen illeszkedik a lelke legmélyéről előpréselődő szenvedély, amely szótagokká, szavakká, “rímes furcsa játékká” rendeződik össze. A dal hozzátartozik az anyaméhben szerzett őstudáshoz, akár a lélegzés ösztöne. Ez az egyetlen kánon.

Hallgasd meg a Paripa-dalt!