Ugrás a tartalomhoz

  • Hírek

  • Bio

  • Galéria
    • Színház
    • Opera
    • Pódium
    • Közélet
    • Privát

  • Műhely
    • Fotók
    • Írások
    • Kiadványok

  • Sajtó

  • Kontakt

Műhely

  • Hu (hu)Hu
  • Ro (ro)Ro
  • En (en)En

Adventi ablakvadászat

'23 dec. 13

A kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Plébánia szervezésében javában zajlik az adventi ablakvadászat! A szervezők idén is közös, mozgalmas adventi készületre hívják a városban élő családokat, baráti társaságokat, egyedül vagy csapatban, plébániától és felekezettől függetlenül, amely során minden este kis sétára, „vadászatra”, illetve egy nagy közös kalandra várják mindazokat, akik bekapcsolódnak a játékba.

Az ablakvadászat lényege, hogy az adventi időszak minden estéjén (december 3 – december 23. között) Kolozsvár belvárosában, a központ környékén egy-egy kidíszített ablakot kell felkeresni, amely jól látható helyen egy számmal fogja jelezni, hogy hány nap van még karácsony ünnepéig. Ez tulajdonképpen egy nagy, élő adventi kalendárium, amely során minden este új helyszínen „nyílik” meg egy ablak, jelezve a közelgő ünnepet.

A napi helyszínt minden reggel a Szent Mihály Plébánia Facebook-oldalán rövid, egy “névtelenségbe burkolózó költő” által írt verses feladatban közölik, az alapján kell megtalálni este 5 órától kezdődően a kidíszített ablakot. A feladathoz hozzátartozik, hogy a családok egy közös képpel (lehetőleg szelfivel, de nem kizárólag!) igazolják, hogy megtalálták a helyszínt, amelyre pontot kapnak. A képeket minden nap, legkésőbb éjfélig küldhetik el WhatsApp üzenetben a +40 747 482 278 telefonszámra, jelezve a megtaláló nevét, családját, hogy pontosan tudjuk összesíteni az utolsó napra a teljesített feladatokat.

Azokat is biztatják a bekapcsolódásra, akik nem biztos, hogy minden este fel tudják keresni a helyszíneket. A program lényege nem a verseny, a pontszerzés legfőképp a legkisebbek számára jelenthet motivációt. Legfőbb vágyuk, hogy esténként a családok közösen töltsenek minőségi időt, lehetőségeikhez mérten egy sétával is kiegészítve azt a helyszínek felkeresése révén.

 

Hírek,Írások

Megjelent a Keresztény Szó idei első száma

'23 febr. 03

“Míg lapok szűnnek meg, világi, tájékoztató jellegű hetilapok, nálunk folyik a munka. Ha érint is minket is a gazdasági válság, ha csak negyedévente, de megjelenik katolikus havilapunk.” – írja Bodó Márta, a lap főszerkesztője.

Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész 2017 óta vendégszerzője a lapnak, elsősorban verset és világjáró fényképes mozaikot közöl lírai hangvételű kísérőszöveggel, alkalmanként pedig nagyobb terjedelmű publicisztikai írásokat is. A Keresztény Szó XXXIV. évfolyamának első számának belső, színes borítólapjain szintén az ő fényképei láthatók, a lapszámban pedig két újabb versét is olvashatják az érdeklődők.

A lapszám és más, korábbi lapszámok elérhetők a Szerkesztőség székhelyén, valamint a terjesztőknél, elsősorban az erdélyi és partiumi római katolikus egyházmegyék plébániáin.

Részletek: romkat.ro

Hírek,Írások,Sajtó

Tulipánlázadás – Könyvbemutató a 8. Kolozsvári Adventi Könyvvásáron

'22 dec. 03

Tulipánlázadás címmel újabb verseskötettel jelentkezik Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész. Az Exit Kiadó gondozásában és a Communitas Alapítvány támogatásával megjelenő kötethez Gábor Csilla egyetemi tanár, akadémikus (BBTE-MTA), Bodó Márta főszerkesztő (Keresztény Szó) és Rigán Lóránd szerkesztő (Korunk) írtak ajánlást, műszaki és grafikai szerkesztését pedig Könczey Elemér karikaturista és grafikus műhelye, az Az IDEA Plus végezte. A kötet bemutatására 2022. december 8-án, csütörtökön este 18 órakor kerül sor az Europa Nostra-díjas Vallásszabadság Házának alagsori előadótermében, a 8. Kolozsvári Adventi Könyvvásár keretében. 

További részletek: facebook.com, szabadsag.ro

Hírek,Írások,Kiadványok

Publikációk az 50. Előretolt Helyőrségben

'22 júl. 30

Jubileumi lapszámmal jelentkezett 2022. júliusában az Előretolt Helyőrség irodalmi folyóirat Erdélyi melléklete, melyben Laczkó Vass Róbert két költeményét publikálja a szellemi műhely szerkesztősége. A Korridor és a Vacsora címet viselő versek a Helyőrség elektronikus változatában is olvashatók: https://helyorseg.ma/rovat/vers/laczko-vass-robert-versek-1-4

Hírek,Írások,Műhely,Sajtó

Ünnepi könyvhét a kolozsvári Bánffy-palotában

'22 jún. 09

278456999_5062405150513010_608635173720285163_n

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a könyv és az irodalom egyik legfontosabb erdélyi seregszemléjét, a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet. A Bánffy-palotában zajló négynapos rendezvénysorozaton 2022. június 9-12 között a kolozsvári Exit Kiadó és az IDEA Könyvtér is képviselteti magát. Standjain továbbra is megvásárolható Laczkó Vass Róbert színművész Nyitott szemmel című világjáró könyvsorozata, eddig megjelent verseskötetei (Felix culpa, Szonettek a Kálváriára, Villanófény, Telefonhang a vesztegzárból), valamint a Fehérmintás havas környék c. udmurt-magyar verseskötet, melyben Tatjána Csernova költeményeit olvashatják az érdeklődők Laczkó Vass Róbert tolmácsolásában.

 

Hírek,Kiadványok

Nyitott szemmel – a SepsiBook-on

'22 máj. 27

 

278456999_5062405150513010_608635173720285163_nMájus 26-án, csütörtökön kezdődött és vasárnapig, május 29-ig várja változatos programokkal az érdeklődőket az első alkalommal megszervezett sepsiszentgyörgyi könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál, a SepsiBook. A Sepsi Arénában zajló rendezvényen negyven erdélyi és magyarországi kiadó kínálatából válogathatnak a könyvkedvelők. A kolozsvári Exit Kiadó és az IDEA Könyvtér standjain továbbra is megvásárolható Laczkó Vass Róbert színművész Nyitott szemmel című világjáró könyvsorozata, eddig megjelent verseskötetei (Felix culpa, Szonettek a Kálváriára, Villanófény, Telefonhang a vesztegzárból), valamint a Fehérmintás havas környék c. udmurt-magyar verseskötet, melyben Tatjána Csernova költeményeit olvashatják az érdeklődők Laczkó Vass Róbert tolmácsolásában.

Hírek,Kiadványok

Bejegyzés navigáció

← régebbi bejegyzések
Újabb bejegyzések →

© 2026 Laczkó Vass Róbert. Minden jog fenntartva. web design & fejlesztés BirdCreation.com által.