Ugrás a tartalomhoz

  • Hírek

  • Bio

  • Galéria
    • Színház
    • Opera
    • Pódium
    • Közélet
    • Privát

  • Műhely
    • Fotók
    • Írások
    • Kiadványok

  • Sajtó

  • Kontakt

Műhely

  • Hu (hu)Hu
  • Ro (ro)Ro
  • En (en)En

2015. 08. 19. Nyitott szemmel – a népszerű beszélgetősorozat kötetben

'16 febr. 01

Kolozsvári Rádió, kolozsvariradio.ro

Mentek, láttak és felfedeztek – tájakat, embereket, ízeket, illatokat – s mindezt elhozták az elmúlt években Kolozsvárra, a Nyitott szemmel című beszélgetőestekre, a Györkös Mányi Albert emlékházba. Onnan kerültek aztán hallgatóinkhoz vasárnaponként a Kolozsvári Rádióból, végül pedig kötetben landoltak. Nem mind, csak az első tíz beszélgetés.
Szép, rengeteg fotóval ellátott, igényes könyv rögzíti az elszálló szót, s a változó világ egy pillanatát.

Afrika, Jeruzsálem, a Himalája, Amerika, Egyiptom, Bolívia vagy Észak-Korea – mind üresen hangzik, ha nincs mögötte a személyes élmény, a kaland, a magunkfajta egyszerű ember tapasztalása a nagyvilágról. A Nyitott szemmel sorozat első kötetéről Laczkó Vass Róbert, a beszélgetések házigazdája elmondta: „Ezidáig nagyjából huszonöt beszélgetésen vagyunk túl, ez az első tízet tartalmazza, van itt beszélgetés afrikai misszióról, de orvosi misszióról is, szólunk Albániáról, aztán a magashegyi túrázásról hallunk, itt van Amerika Janus-arca és Egyiptom is, valamint katasztrófahelyszínek és diktatúrák. Olyan széles skáláját és izgalmas szeletét mutatjuk meg a világnak, amelyet kár lenne kihagyni.”

A kötet az Exit kiadónál jelent meg, és a Kolozsvári Magyar Napok alatt az Idea Könyvtér standjain vásárolható meg illetve on line is megrendelhető.

Kiadványok,Sajtó

Menekülők

'16 jan. 01

“…komolyan kéne venni…”  

circumdederunt
körbezártak napjaink
nem szabadulsz már

ott az otthonunk
hol kifut alólunk az
utolsó sínpár

télen falanszter
nyáron purgatórium
fennséges láger

idő van érzem
hasogatja lelkünk egy
filmbeli sláger

 

 

Írások

Tűnődés a templom pitvarában

'15 dec. 27

karácsony meghasonlott

oldódik egy angyal a ködben

akár a lelkünk a közönyben

így nyújtunk békejobbot

 

szakadj ránk égi permet

látnom engedted hogyan váltak

heródesekké pásztortársak

emberöltő se kellett

 

kedvem hiába fonná

koszorúba prófétaasszony

ha belül sincs ami marasszon

mért lennék simeonná

Írások

Ajánlom a könyvet

'15 dec. 13

Mincsor Erzsébet írása, Képes vagyok – Gyergyóremete község havi magazinja

Nyitott szemmel - recenzióMindig nagy érdeklődéssel veszek kezembe olyan könyvet, melynek szerzőjét személyesen is ismerem. Így volt a Laczkó Vass Róbert, kedves volt tanítványom „Nyitott szemmel” című könyvével is.  A Kolozsváron élő remetei származású színművész a kincses város Györkös Mányi Albert Emlékházban szervezett beszélgető sorozat egy részét tette közzé ebben a könyvben. 2012-től havonta olyan emberekkel beszélget, akik világot jártak, számos, sokunk számára ismeretlen kultúrába tekintettek be, úgy, hogy hónapokig, esetleg évekig éltek cselekvően olyan helyeken, melyek sok esetben nemcsak távol esnek kultúránktól, de gyakran az életveszélyt is megtapasztalhatták. A magas Himalájától, a forró Afrikáig, Egyiptomról, Amerikáról, Albániáról mesélnek a beszélgetőtársak a jó tollú színművésznek, de számomra titkosnak hitt dolgokat is megtudhatunk a bolíviai börtönben raboskodó Tóásó Elődről, az őt rendszeresen látogató, a kiszabadításában közreműködő Lukács Csabával folytatott beszélgetésből. Mivel a könyv kilenc fejezetből áll, melyek egymástól függetlenek, azoknak is ajánlom, akik egyszerre csak rövid időt tudnak az olvasásra szánni. A könyv végén levő képek, még inkább nyomatékosítják az olvasmányélményt. Én személy szerint várom a könyv folytatását, és gratulálok Robinak. A karácsony közeledtével ajándék is lehet a könyv a fa alatt, ára is pénztárcabarát. A kötet az Exit Kiadónál jelent meg.

Kiadványok,Műhely,Sajtó

Párisban járt a gyász

'15 nov. 14

– ad notam Ady Endre –

párisra tegnap rászakadt gyász
halált nyilallva nyargalt esztelen
s meglovagolta félelmeinket
a gyilkoló jelen

iszonyat bűzlött a szajna felett
bosszúra gyulladtak máglya-dalok
vért hörögve most vért követelnek
békétlen angyalok

zülleszt a gyász nem térdre kényszerít
hol szemközt a halál árnyéka ring
rongyolódnak és békétlenednek
legjobb szándékaink

vigyázó szemünk hiába vetjük
párisra mert sötétje ránk szakadt
nyöghet velünk egész európa
e roppant súly alatt

Írások

Üzenet odaátról

'15 nov. 02

látod kis hitetlen ha változott is minden maradt a régi
városlakónak így maradtam csöndesebb vidéki
most ugyanúgy kel a nap és ugyanúgy mozdul az élet
a sötétség nem lett sötétebb amiatt hogy féled
ne hidd hogy járni nem tudok csak elfáradt a lábam
valójában lepihentem a szomszéd szobában
ébren alszom s önmagammal csöndben átkaroltan
álmodom hogy az maradtam aki nektek voltam

 
látod melletted üldögélek s mondhatom de jó itt
két szék az asztal s minden ablak a nevemen szólít
körül virulnak zöld remények másik világba látszók
humusszal s himnuszokkal tölt edényből dallamot virágzók
fényárba festett kottakép a délután e dalt fölénk emelte
könnyedebb mint hol volt hegedűmnek hangja teste lelke
belül vigasz s tavasz van akkor is ha kinn üvölt a szél s tél
beszélj hozzám belülről és ugyanúgy ahogy eddig beszéltél

 
látod kis hitetlen ha változott is minden maradt a régi
gondjait mint egy miligyertyát mindenki csonkig égi
s valahogy mindannyiunknak van bátorsága félni
de jobb ezt majd holnap vagy holnapután kibeszélni
látod most melletted üldögélek és még ha nem is látszom
csak figyelj és meghallod ugyanazt a kottaképet játszom
amelynek csöndje ott ragyog rubinban édes borban és a nyárban
s hallgatom veled hogy én hegedülök a szomszéd szobában

 

2012.

Írások

Bejegyzés navigáció

← régebbi bejegyzések
Újabb bejegyzések →

© 2025 Laczkó Vass Róbert. Minden jog fenntartva. web design & fejlesztés BirdCreation.com által.