Arany János születésének 200. évfordulója kapcsán az Irodalmi Jelen Arany János-ankétja az irodalmi magazin honlapján olvasható.
A Káfé Főnix c. online irodalmi magazin Így költök én címmel tette közzé a költészetnapi körkérdéseire szerzői által adott válaszokat. Az antológiát a Magyar Elektronikus Könyvtár adatbázisában lehet böngészni.
További publikációk: szabadsag.ro, kafe.hhrf.org
Ábrahám Gellért barátomnak
te már tudod kicsiny barátom
idejekorán felnövekedtél
megsüvegelnek majd kinevetnek
s a legszomorúbb aki nevetgél
te már tudod kicsiny barátom
hogy lelkesedésednek ára van
a sarat állni kell akkor is ha
szabályszerű de barátságtalan
te már tudod kicsiny barátom
amiben élsz az egy olyan korszak
hogy az érdekből hozzád szegődők
törvényszerűen elmaradoznak
te már tudod kicsiny barátom
a bölcsek nem becsületesebbek
s a gyanútlanságon ejtett sebek
úgy is fájnak ha behegesednek
te már tudod kicsiny barátom
hogy nincs varázslat csak illúzió
neked senki nem mondhatja többé
ha választanod kell mi rossz mi jó
te már tudod kicsiny barátom
a hűségbe gyakran belehalunk
sokezer ember éhezik ránk de
csak öt kenyerünk van és két halunk
te már tudod kicsiny barátom
hogy jónak lenni mégis mennyit ér
ha miatta meg is keseredtünk
a tisztességbe mindez belefér
(Légy jó mindhalálig – Állami Magyar Színház, Kolozsvár, 2017.)
eltékozoltuk napjaink
elittunk minden estét
kalandjaink fakulva mint
papíron tinta festék
beláthatatlan ködgomoly
oldódik szét a tájban
hiába tisztul fel a kép
ha legbelül hiány van
szerelmed inkább kocsmakert
ülünk egymással szemközt
imbolyognak a képsorok
már össze semmit nem kötsz
ez is megtörtént amaz is
most rendet kéne tenni
bár tudom kínkeserves így
egymást fogjuk megenni
nem alkudozni kértelek
de párbajozni hívlak
mert már pillére sem maradt
a köztünk ácsolt hídnak
ha gyáva vagy hát menekülj
próbálj messzebbre jutni
vagy ezzel ölsz vagy megölelsz
csak így fogsz megnyugodni
mikor először
megöleltél vétkeid
rám nehezedtek
viseltem súlyát
a könnyelműségnek mint
rossz vértezetnek
soha ne kérdezd
életjelet halálban
miért kerestem
kóbor lovag egy
kaland ürügyén mikor
féltérdre estem
iszonyú kín ez
hol a józanság összes
törvénye megdől
egymást faljuk fel
ahogy eltanultuk a
történelemtől
hiába vennék
elégtételt rajtad ha
nincs hozzá fegyver
értelmetlenül
feszültünk egymásnak mint
két gyermekember
két ölelés közt
egyetlen éjszakában
egy egész élet
odakint vérző
pirkadattal érkezett
a végítélet
mikor elmentél
ölelésed könnyű volt
lesiklott rólam
lépteid nyomán
a vágy katonazöldje
kifut alólam
– születésnapodra –
kőbe kalapálták misztikus vidéken
semmiből tekint most át az óceánon
lefaragták törzsig totem-oszlopfőnek
pápuák öröklött szellemháza-táján
sár-agyagba gyúrták táltos ősatyának
róla zsong a zsoltár őt vigyázza mítosz
holtig andalítja bűvölő profilját
papirusz-tekercsen hieroglif-ágyon
kicserezve bőre mint a múmiáké
másvilági maszkján ékszer és remeklés
duzzadó tökélye mindörökre márvány
athén büszkesége spárta gőgje kínja
róma pénzveretjén hordja vasfegyelmét
s torz a gyötrelemtől veronika gyolcsán
életet lehellő hulla-göngyölegről
mintha még aludnék sejtet ős nyugalmat
pantokrátor üdvén bús bizánci szentség
gondosan kirakva talmi drágakővel
hull alá legendát izzadó falakról
bölcs kolostorokban ócska pergamenre
füst-arany betűk hol glóriát ragyognak
olt szerelmi lángot gyújt lovagvilágot
metszi bibliákba dúcait szigorral
nyomdaprésbe fekszik úgy vezekli vétkét
lent bujálkodik lagúna-karneválon
fent szoborba forr viaszt veszjtve bronzzal
bírja mestereknek dús varázsecsetjét
incseleg szemérmes vásznaikra síklik
friss rinascimentón hízlal óbarokkot
elnagyolva püffed rajzolatja gúnyba
szinte nyög miatta már a nyomdafesték
föl-fölizzik olykor gyilkos indulattal
s már fotografálják pletyka-címlapokra
pírja vér a vásznon mintha gyúanyagból
égne nagyközleben új dimenziókban
cellulóz előbb aztán elérhetetlen
áramkör-körön szédült amorf adatsor
istenarcom oszlik semmivé ha tükrét
gyöngy szemed szelídjét meg nem örökíted
2011.
hallgatni volna könnyebb
valamit mégis mondanék
ha tolvajnyelven is
megtörhetném a csönded
egy vallomásra volna még
talán hitelem is
viszonylagossá váltak
az együtt töltött éjszakák
rosszabb nem is lehet
mindegyre távolodnak
az összebújós hajnalok
didergő reggelek
ha szembejössz köszönsz majd
ágyamba fekszel néhanap
bár hozzám nincs közöd
miközben más felé hajt
húsomba mar szíven harap
hullámzó ösztönöd
a vers is oly nehéz már
keresni kell a rímeket
ez így sovány vigasz
hogy összevissza szél jár
hogy mindent porral betemet
hogy költemény maradsz
