Ugrás a tartalomhoz

  • Hírek

  • Bio

  • Galéria
    • Színház
    • Opera
    • Pódium
    • Közélet
    • Privát

  • Műhely
    • Fotók
    • Írások
    • Kiadványok

  • Sajtó

  • Kontakt

Hírek

  • Hu (hu)Hu
  • Ro (ro)Ro
  • En (en)En

Cantus figuratus – bemutató Nagybányán, a Szent István Napokon

'22 aug. 09
Cantus figuratus címmel újabb zenés előadóest bemutatására készül a nagybányai Szent István Napok keretében Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongorista. A Petőfi live! – Egy vidám hangú vándorszínész ügyesbajos dolgai c. zenés Petőfi-portré márciusi bemutatóját követően – melyre Nagybánya Városi Színházában került sor – a Szentháromság-templomban egy kifejezetten szakrális környezetbe szánt, eredeti kompozíciókkal készült előadóestet láthatnak, hallhatnak az érdeklődők 2022. augusztus 17-én este 20 órai kezdettel. A vendéglátó szándéka szerint a belépés ingyenes, adományokat viszont szívesen fogadnak.
 
Az előadás szinopszisa:
 
Aki énekel, kétszeresen imádkozik – emlegetjük Szent Ágoston klasszikus bölcsességét, ám a templomainkba befogadható zenéről erősen megoszlanak a vélemények. A vallási elemekből építkező dalok persze nem állnak meg a templomajtóknál, és üzenetük profán környezetben is vertikális marad: az alkotó ember Teremtőjéhez való viszonyát fejezi ki. Történelmi tény, hogy a késő középkori bencés kolostorok a kifinomult vendégszeretet jegyében olykor világi zenei környezetet is biztosítottak, így az improvizatív jellegű gregorián dallamok mellett szakrális környezetben is megjelent a kötött formájú, „mérhető żene”.
 
Cantus figuratus című zenés előadóestünk ezt a távoli, termékeny pillanatot ragadja meg, hogy a 20-21. századi magyar költészet istenes remekléseiből válogatva méltó szövegkörnyezetbe helyezze legújabb dalainkat. Egyfajta “lírai polifóniában”, “verses paraliturgiában” szólaltatjuk meg az Isten előtt vacogó lélek árnyalatait. Hogy van hát? – kérdi Pál apostol a korintusiakhoz írt levelében, és mindjárt válaszol is rá: „Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.” Erre vállalkozunk.
 
Laczkó Vass Róbert színművész
Székely Norbert zongorista
Hírek

Petőfi live! a 13. Kolozsvári Magyar Napokon

'22 aug. 09

A 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében Kolozsváron ismét bemutatja Petőfi-estjét Laczkó Vass Róbert színművész. A Petőfi live! – Egy vidám hangú vándorszínész ügyesbajos dolgai c. zenés Petőfi-portré Székely Norbert zongorista közreműködésével, eredeti zenével készült, ősbemutatóját pedig Nagybányán, a Városi Színházban tartották az 1848-49-es forradalom és szabadságharc március 15-i rendezvénysorozat díszelőadásaként. További állomáshelyek: Sepsiszentgyörgy (Székely Mikó Kollégium), Kolozsvár (Atlantisz harangoz Országos versmondó Verseny – János Zsigmond Unitárius Kollégium, Sapientia Tudományegyetem – Jogászkonferencia), Zilah (Városi Művelődési Ház), Székelyudvarhely (Hargitai Megyenapok – Polgármesteri Hivatal, Szent István-terem), Ópálos (Balla Géza Pincészet). Meghívások: (Brassó – Áprily Lajos Főgimnázium), Szilágycseh (Tövisháti Magyar Napok), Maroshévíz, Gyergyószentmiklós.

Az előadás szinopszisa:

Magyar ember ha Költőt emleget, Petőfi Sándorra gondol, erre a lobbanékony, szenvedélyes, rapszodikus ifjúra, aki ízig-vérig a romantika gyermeke. Költészete közérthető és szorosan összefügg az életével, a maga korában ezért is hatott annyira újszerűen. Találóan jegyezte meg Pintér Jenő irodalomtörténész, hogy „…amagánéletét rejtegető, tekintélyt tartó, régi költőtípus helyett előlépett a vidámhangú vándorszínész és elmondta ügyesbajos dolgait.” Születésének 200. évfordulójához közeledve bátran elmondhatjuk: Petőfi világirodalmi rangú életműve kiállta a próbát. Életpályája pusztán verseiből is megismerhető, éppen ezért Petőfi live! című verses-zenés előadóestünk során mi is arra törekszünk, hogy a Költőt kizárólag a saját hangján szólaltassuk meg, természetesen a magunk eszközeivel. Mi nem csak a forradalmárt látjuk benne, de kifejezetten arra törekedtünk, hogy szubjektív Petőfi-portrénk minden korosztály számára felismerhető legyen.

Részletek: magyarnapok.ro

Fotó: Vakarcs Loránd

Hírek

István, a király visszatér a Sepsi Arénába

'22 aug. 01

Idén is jelentkezik az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció: 2022. augusztus 20-24 között a kárpát-medencei Szent István-napi rendezvényekhez igazodva öt előadást játszanak a Sepsi Arénában, különböző szereposztásokkal. A Solt szerepében színpadra lépő Laczkó Vass Róbert gyergyóremetei születésű, kolozsvári színművész, énekes 2022. július 16-án a romkat.ro katolikus portálnak adott interjút a Nagyprodukció felújítása kapcsán, amelyben így fogalmazott:

“Nagyon szeretem, hogy élő nagyprodukciót hoztunk létre: a maga nemében mifelénk eleddig nem nagyon láthattunk ilyet, egyrészt a volumene miatt, másrészt a feldolgozott mű ikonikus volta miatt, harmadszor pedig a törekvés miatt, hogy minden egyes hangszer és emberi hang élőben szólaljon meg, akkor és ott, amikor és ahová szántuk. Ez utóbbi különösen fontos! Szeretem az élő muzsikát, mert éppen annyira nem tökéletes, amennyire nem is szabad annak lennie. Semmi gépzene: mi magunk vagyunk az emberi gépezet, amelynek megadatott, hogy a rockopera jelrendszerében ismét felmutassa Szent István királyunk bravúrját: a magyar államalapítás olykor kíméletlen, de világraszóló nagyszerűségét.”

A teljes beszélgetés itt olvasható: romkat.ro

Hírek,Sajtó

Publikációk az 50. Előretolt Helyőrségben

'22 júl. 30

Jubileumi lapszámmal jelentkezett 2022. júliusában az Előretolt Helyőrség irodalmi folyóirat Erdélyi melléklete, melyben Laczkó Vass Róbert két költeményét publikálja a szellemi műhely szerkesztősége. A Korridor és a Vacsora címet viselő versek a Helyőrség elektronikus változatában is olvashatók: https://helyorseg.ma/rovat/vers/laczko-vass-robert-versek-1-4

Hírek,Írások,Műhely,Sajtó

Ravel-operák a Bucharest Opera Festival kínálatában

'22 jún. 23

2018 12 26 ravelPasztorora800 09Különleges operacsemegékkel érkezik Bukarestbe a Kolozsvári Magyar Opera társulata. Maurice Ravel Pásztoróra (L’Heure espagnole) és A gyermek és a varázslatok (L’Enfant et les Sortilèges) című egyfelvonásos operáit 2022. június 26-án este 19 órától tekintheti meg a Bucharest Opera Festival közönsége. Ezt megelőzően nyilvános főpróba keretében a kolozsvári közönség is megtekintheti az előadást június 24-én este 19 órától a Kolozsvári Magyar Operában.

Ravel egyfelvonásosai rendkívül ritkán játszott, különleges operacsemegének számítanak világszerte, komplexitásuk miatt bemutatásukra jellemzően csak a legbátrabb operaszínpadok vállalkoznak. A művek a maguk idejében provokatívnak és újszerűen hatottak, örökérvényű humorral és szimbólumrendszerrel, romániai ősbemutatójuk pedig a Kolozsvári Magyar Opera érdeme (2018).

Tompa Gábor rendező szerint Maurice Ravel egyfelvonásosai sajátos megjelenési formái a Feydeau-i dramaturgiának. “A Pásztoróra gyakorlatilag groteszk vaudeville, miközben sok az önéletrajzi elem is van benne, míg A gyermek és a varázslat egyfajta szürrealista látomás. Úgy próbáltam összefogni a két operát, hogy mindkettő bizonyos értelemben a gyereknek látomása és álma legyen.”

Maurice Ravel a francia zenekultúra egyik alapvetése – fogalmaz Selmeczi György, az előadás karmestere. “Nem véletlenül tartjuk a hangszerelés legnagyobb mesterének, ő valóban ínyenc módjára merül el a hangszín-változatosság halmozásában. Valóságos geométer, a szerkezeti szimmetria megszállotja.”

Laczkó Vass Róbert a Pásztorórában Don Inigo Gómez bankárt, A gyermek és a varázslatban pedig a Pásztorfiú és a Kandúr szerepeit énekli. Partnerei Yolanda Covacinschi, Pataki Adorján, Peti Tamás Ottó, Tony Bardon, Hary Judit, Székely Zsejke, Pataki Enikő és mások.

Hírek

Ünnepi könyvhét a kolozsvári Bánffy-palotában

'22 jún. 09

278456999_5062405150513010_608635173720285163_n

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a könyv és az irodalom egyik legfontosabb erdélyi seregszemléjét, a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet. A Bánffy-palotában zajló négynapos rendezvénysorozaton 2022. június 9-12 között a kolozsvári Exit Kiadó és az IDEA Könyvtér is képviselteti magát. Standjain továbbra is megvásárolható Laczkó Vass Róbert színművész Nyitott szemmel című világjáró könyvsorozata, eddig megjelent verseskötetei (Felix culpa, Szonettek a Kálváriára, Villanófény, Telefonhang a vesztegzárból), valamint a Fehérmintás havas környék c. udmurt-magyar verseskötet, melyben Tatjána Csernova költeményeit olvashatják az érdeklődők Laczkó Vass Róbert tolmácsolásában.

 

Hírek,Kiadványok

Bejegyzés navigáció

← régebbi bejegyzések
Újabb bejegyzések →

© 2026 Laczkó Vass Róbert. Minden jog fenntartva. web design & fejlesztés BirdCreation.com által.