Ugrás a tartalomhoz

  • Hírek

  • Bio

  • Galéria
    • Színház
    • Opera
    • Pódium
    • Közélet
    • Privát

  • Műhely
    • Fotók
    • Írások
    • Kiadványok

  • Sajtó

  • Kontakt

Hírek

  • Hu (hu)Hu
  • Ro (ro)Ro
  • En (en)En

VersIma Kolozsváron

'21 nov. 28

Új kezdeményezést indított a Magyar Írószövetség több történelmi egyházzal közösen Pilinszky János születése 100. évfordulójának tiszteletére VersIma címmel. Négy kiemelt helyszínen – Budapesten és Kolozsváron – hangzott el rangos színészek előadásában Pilinszky János: Egyenes labirintus című verse 2021. november 28-án, vasárnap, a költő születésnapját követő napon. A Magyarországi Református Egyház részéről Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház részéről Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök, a Magyar Unitárius Egyház (Kolozsvár) részéről Rácz Norbert Zsolt lelkész, főjegyző, a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete részéről pedig Dr. Czire Szabolcs lelkész által tartott istentisztelet keretében emlékeztek a hit egyik legnagyszerűbb költőjére.

A kolozsvári Rácz Norbert Zsolt, főjegyző elmondta, hogy határon túli egyházi vezetőként azért tartja támogatandónak a programot, mert „… a vers nem ismer politikai határokat. Szabadon átkel az ilyen akadályokon, és láthatatlan szálakkal fűzi össze azokat, akiket egy adott ponton elszakított egymástól a történelem. Pilinszky János költészete ugyanúgy mossa tisztára a magyarországi, erdélyi, vagy a világ bármelyik pontján élő ember elméjét. Ez a határtalanság pedig közösséget teremt, aminek tere a vers, most Pilinszky költészete.”

Pilinszky János Egyenes labirintus című versét Kolozsváron istentisztelet keretében tolmácsolta Laczkó Vass Róbert színművész a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvár-Belvárosi Egyházközségének szervezésében.

Bővebben: iroszevetseg.hu

 

Hírek

Zsoltár, apokrif – Szamosújváron

'21 szept. 30

2021-09-30-zsoltarapokrifSzamosujvar800-01A szamosújvári Téka Alapítvány XXIII. Őszi Évadnyitó Rendezvénysorozatának vendégeiként a közismert alkotópáros, Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész az Örmény Székesegyházban mutatja be Zsoltár, apokrif című szerzői és előadóestjét. Az eddigi munkásságuk egyfajta keresztmetszetének számító előadást elsősorban szakrális terekben, templomokban is előadható saját szerzemények jellemzik, folytatva azt az előadói szándékot, mely kizárólag magas szívonalon alkotó, főként erdélyi költők műveiből válogat. 

Helszín: Örmény Székesegyház, Szamosújvár

Időpont: 2021. Szeptember 30., 19 óra.

Szervező: a Príma-díjas Téka Alapítvány – Nemzeti Jelentőségű Intézmény

Hírek

Könyvbemutatók Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen

'21 szept. 18
2021-konybemutatoSepsiKezdi-800A Keresztény Szó kulturális havilap főszerkesztője, dr. Bodó Márta közreműködésével Háromszéken is bemutatásra kerülnek Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész eddig megjelent kötetei. A szerzővel szeptember 21-én délután 17 órai kezdettel a sepsiszentgyörgyi K Libris könyvesboltban (Csíki utca 5/A), 22-én este 19 órakor pedig a kézdivásárhely-kantai Szentháromság Római Katolikus Plébánia Márton Áron-termében az érdeklődők.
 
A kolozsvári Exit Kiadó gondozásában megjelenő kiadványok a megjelenés éve szerint:
Laczkó Vass Róbert – Telefonhang a vesztegzárban (versek) – 2021
Laczkó Vass Róbert – Nyitott szemmel I-VI (világjáró beszélgetések) – 2016-2021
Laczkó Vass Róbert – Villanófény – haikuformák – 2019
Laczkó Vass Róbert – Szonettek a Kálváriára (versek) – 2018
Laczkó Vass Róbert – Felix culpa (versek) – 2016
A kiadványok megjelenését részben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., részben pedig a Communitas Alapítvány támogatta.
 
Szintén bemutatásra kerül Tatjána Csernova udmurt költőnő  Fehér mintás, hava környék című verseskötete, melynek szerkesztője és műfordítója Laczkó Vass Róbert, lektora és társfordítója pedig a költőnő Háromszéken élő lánya, Demeter-Petrova Anasztázia nyelvész, aki személyesen is részt vesz mindkét könyvbemutatón. A kiadvány megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
 
Esemény: Sepsiszentgyörgy
Esemény: Kézdivásárhely
 
 
 
 
Hírek,Kiadványok

István, a király Székelyföldi Nagyprodukció a Sepsi Arénában

'21 aug. 20

750_1418_Workshop_2021.06.16_Kristo-Gothard-Hunor_resizeA magyar államalapítás és I. István király szentté avatásának ünnepén, 2021. augusztus 20-án Székelyföldön is bemutatják Szörényi Levente és Bródy János remekművét, az István, a király c. rockoperát. A nagyprodukció társulata kizárólag székelyföldi kötődésű énekesekből, színészekből, előadókból verbuválódott, és a nyilvános főpróbával együtt összesen hat előadás erejéig láthatja-hallhatja őket a nagyközönség augusztus 19-24 között a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában, különböző szereposztásokkal. A Solt szerepében 19-én, 20-án és 23-án színpadra lépő Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész így vall a rockoperáról:

“Amióta először színre vitték a budapesti Királydombon, ez a rockopera hozzátartozik az identitásunkhoz. Székelyföldön hatványozottan így van, és ez különleges kapcsolat alkotók és a mű között, amit jó megtapasztalni! Az István, a király valamennyi karakterét ismerjük napjainkban is, számomra tehát érdekes boncolgatni a gátlástalan opportunizmus motivációit, ami az általam vállalt karakter, Solt legfőbb jellemzője.”

További részletek: kultura.ro, romkat.ro

Hírek

Hármas könyvbemutató a Györkös Mányi Albert Emlékházban

'21 aug. 19
235392248_2547326672078842_7765726408322914400_nMásfél éves kihagyás után 2021. augusztus 18-án, a 12. Kolozsvári Magyar Napok keretében újra sor került a Györkös Mányi Albert Emlékház Nyitott szemmel c. beszélgetősorozatának nyári kiadására. Közönség előtt is bemutatták az Exit Kiadó gondozásában megjelent világjáró könyvsorozat 6. kötetét, valamint Fehér mintát havas környék címmel Tatjána Csernova udmurt költőnő válogatott verseit Laczkó Vass Róbert fordításában. A két kiadvány a Bethlen Gábor Alap Zrt., valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával látott napvilágot.
 
Szintén bemutatásra került Laczkó Vass Róbert Telefonhang a vesztegzárból c. legújabb verseskötete, amely Varga Melinda József Attila-díjas költő ajánlásával és a Communitas Alapítvány támogatásával jelent meg ez év júliusában. Az eseményen részt Tatjána Csernova költő, újságíró Udmurtiából, aki online csatlakozott a kolozsvári közönséghez. A kiadványokról Demeter-Petrova Anasztázia nyelvész, Jánosi Andrea grafikus, illusztrátor, valamint a rendezvény házigazdája, Laczkó Vass Róbert színművész osztotta meg gondolatait a nagyszámú érdeklődővel. Demeter Kata és Gyöngyi, valamint Demeter Miklós néprajzkutató, hangszerkészítő udmurt és magyar nyelven adtak elő Tatjána Csernova verseiből.
Hírek,Kiadványok

Radnóti-est a 12. Kolozsvári Magyar Napokon

'21 aug. 19

photo: Gönczy Tamás“A János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében került sor a Rekvizitumok régi verseimből – Radnóti Miklós emlékezete című előadóest bemutatójára, mely Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész alkotói kapcsolatának újabb gyümölcse, s mely a világjárvány miatt egy évet váratott magára, lévén a szerzők az online bemutatás lehetőségét joggal tartották méltatlannak.

Laczkó Vass Róbert az ezt megelőző előadói estek megszerkesztésekor általában óvakodott a nagy versektől, mivel elmondása szerint úgy gondolta, hogy egy monumentális életművet a töredékeiből, a kevésbé közismert, gyakran elhanyagolt szövegrészekből összerakva lehet a nagyközönség számára szokatlan, tehát újabb megvilágításba helyezni, a remekművek árnyékában pedig csenevésznek tűnhet ez a szándék. Radnóti költészetével ezzel szemben éppen fordítva bánt: a monumentalitás emberi dimenzióit próbálta kidomborítani.

,,Megdolgoztunk ezért az előadásért, a járványhelyzet miatt pedig szó szerint kiböjtöltük az érvényes bemutató lehetőségét. Az online kalandorkodást eleve méltatlannak találtam, ezért vártunk, és hozzácsiszolódtunk a művekhez. Szép Andrásnak innen is köszönöm az Erőltetett menet szívbemarkoló akkordjait, közös munkáink talán legszebb, igazán letisztult szerzeményét játssza el ebben az előadásban.’’

A több, mint egy évtizedes szakmai és személyes barátság, a példaértékű figyelem és alázat egymás iránt meglehetősen érzékeny pillanatokat szül, a páros együtt lélegzik, egymásra épít, gyakran leválaszthatatlan egységet alkot. ,,A szövegnek élnie kell, a zene pedig nem lehet „csupán” kíséret, hanem érvényes és méltó alkotássá kell terebélyesednie egy-egy költemény mellett, hiszen olvasatot kínál, determinál, kiemel vagy ellenpontoz. Erre az igényes, komplex, de valahogy mégis egyszerűnek tűnő feladatra vállalkoztunk, amelyben előadónak és befogadónak egyaránt könnyű eligazodni. Nem kikapcsolódást kínálunk, hanem ráhangolódást egy olyan életműre, amelynek a magyar költészet remekműveinek egész sorát köszönhetjük. Két esztendőnyi együtt gondolkodás, közös munka van ebben az előadásban, és nagyon hálás vagyok Szép András barátomnak, hogy kreativitása legjavát adja bele közös munkáinkba.’’ – mondta el a színművész.

A két esztendős munka gazdag elismerést érdemelt, a járványügyi korlátozásokhoz szabott nézőtér megtelése nem lehetett kérdés, hosszú percekig zúgott a taps a Felvinczi György díszteremben.”

Ferencz Ádám, magyarnapok.ro

Az előadás szinopszisa:
 
“..igen ezek a képek rekvizitumok régi verseimből
vállalom őket
néhány dolgot szeretnék elmondani most csak
magamról és az emberekről akikkel együtt élek
elmondani hogy boldog ember vagyok én és
keserű lázadó is…”
 
…írja Radnóti Miklós menyasszonyához kelt szegedi levelében, 1931. november 20-án. Az “életeposz”, amelybe szánta e sorokat, sosem készült el, ám Radnóti költészete monumentális “életeposszá” sűrűsödött boldogságával, szorongásaival, keserű lázáadásával és tragikus sorsával együtt. Bátran állíthatjuk, hogy a Radnóti-életmű a magyar líra egyik csúcsteljesítménye. Talán nem véletlen, hogy 2020-ra tervezett előadóestünk bemutatása a világjárvány miatt egy évet késett: Radnóti Miklós megkerülhetetlen verseit magunkra kellett gombolnunk, mint egy viharkabátot.
Reméljük, nézőink is érzékelni fogják ennek súlyát és szakralitását.
 
Laczkó Vass Róbert színművész,
Szép András zongoraművész
Hírek

Bejegyzés navigáció

← régebbi bejegyzések
Újabb bejegyzések →

© 2025 Laczkó Vass Róbert. Minden jog fenntartva. web design & fejlesztés BirdCreation.com által.